2.fejezet

-Bella-ölelt át Alice,és arcát a mellkasomba fúrt.Ha tudna,már biztosan sírna.-Úgy hiányoztál,Bella!
-Te is nekem-adtam puszit a feje búbjára.Annyira,de annyira örültem,hogy itt vannak.Még Rosalie-nak is!Csak Ő ne legyen itt,mert attól viszont kikészülök.Nem akarom látni,ahogy lenéz!Nem akarom,hogy itt legyen Ő is!
-Nincs itt,nyugodj meg,mert az érzéseid újfent idegtépőek-tette a vállamra a kezét Jasper néhány nyugalomhullámmal megajándékozva.egy pillanatra megdöbbentem a közelségén.Sosem volt semmilyen testi kontaktus köztünk,mert nem elég erős az önuralma.Most meg minden gond nélkül vigasztal.Jasper kicsit felnevetett.-Sokkal jobb már az önuralmam,olyan mint Alice-é.
Megnyugodtam annyira,amennyire ilyen helyzetben lehetséges.Ellenben Alice elkezdett hüppögni,és még szorosabban ölelt.
-Alice,kicsim,még szükségem van a bordámra-simogattam meg a hátát.-Engedj szépen el,Alice!
Hát igen,a beszéd stílusom egy kissé megváltozott a gyerekek mellett.Alice szerencsére elengedett,mielőtt eltöri valamelyik csontom.
-Honnan...tudtad,h-hogy...itt vagyhunk?-szipogta a kis Törpilla.-Gyere!-Behúzott a házba,én pedig engedelmesen lépkedtem utána.-Nah,válaszolj már!
-Ellenőrzöm,hogy igaz-e a hír,miszerint beköltöztek a házba-magyaráztam.
-És hol dolgozol,ahol ez a munkád kosztümben?-nevetett fel mögöttem a nagy mackó.
-Alpolgármester vagyok-vigyorogtam vissza megdöbbent képén.-Úgyhogy az ilyen dolgokról biztosat kell tudnom...Mind...visszajöttök?
A torkom újra kiszáradt,és beharaptam az alsó ajkam,amíg vártam,hogy válaszoljon valaki.Elég kínos volt az negyed perc.
-Csak mi öten-fonta keresztbe a karjait a melle előtt Rosalie.Pont olyan ellenséges volt,mint régen is.
Öten?Ők négyen és...Ő?
-Öten,mint...-puhatolóztam rekedten.

Ne öljetek meg az ismételt függővégért:O

1.fejezet

-Fiúk,az istenért,viselkedjetek már!-masszíroztam meg a halántékom.Kisváros,de olyan dugó tud lenni,hogy az már hihetetlen.-Nem szólok még egyszer!
Hátrafordultam az ikrekhez,és szúrósan néztem rájuk,amíg el nem nyugodtak.Csak William és Peter nyüzsgött,Angel természetéhez híven nagyon nyugodt volt.Ezért hívtuk Angelnek.A sor megindult egy kicsit,majd rendes tempóra kapcsolt.Lekanyarodtam az óvodához,és beálltam egy üres helyre.Kiszállítottam a kicsiket,és Petert még időben kaptam el,mielőtt beletrappol egy nagy,sáros pocsolyába.Nem kell ma reggelre még egy öltöztetés!
-Szia,Bella!-mosolygott rám Lauren.
Visszamosolyogtam.Lauren volt az új óvónő-szerencsétlen gyerekek.Mikortól a Harvardon tanultam,elkezdett kedves lenni velem,amióta meg a hivatalban dolgozom,próbál öri-barizni.De inkább,mint az irigykedését hallgatni "édi" orrhangján.
-Szia,Lauren!Sok szerencsét,már az autóban nyüzsögtek-sóhajtottam.Puszit adtam mind3 lurkómnak a fejére,és ott hagytam őket Laurennel.Padlógázzal hajtottam a hivatal épületéhez,mert késésben voltam.Leparkoltam a helyemre,és az anyósülésre dobtam a levetett blézerem.Felsiettem az irodámba,és lehuppanva a székembe vettem pár mély levegőt.Kopogtak,majd a polgármester dugta be a fejét.
-Jó reggelt,Scott!-álltam fel.
-Bella!-fogott velem kezet.
-Mi járatban nálam?Segíthetek valamit Önnek?
-Ami azt illeti....igen...Tudom,hogy ez téged személyesen érint,de...Kaptunk egy hírt,hogy a Cullen rezidenciába beköltöztek,és mint mindig,le kéne ellenőrizni....Csak szerettem volna,ha tőlem tudod meg,Bella.
-Köszönöm,Scott!Ez kedves Öntől-száradt ki a torkom.-Akkor én...megyek is.-Kézbe vettem a táskám,és csak abban reménykedtem,hogy nem Ő az.Bármelyikük,csak ne Ő.Azt nem bírnám ki különben.
Visszaszálltam az autómba,és indítottam.Szerencsére sikerült olyan állapotban maradnom,hogy tudjak vezetni,és uraljam az arcizmaim.Hamarabb elértem a nagy házat,mint amilyen hosszú útra emlékeztem.De hát egy Audi gyorsabb a régi Chevy-furgonnál.2 kocsi parkolta ház előtt.Egy BMW és egy Honda.Leállítottam a motort,és abban a pillanatban láttam is nyílni a bejárati ajtót.Nagy levegőt vettem,majd kiszálltam a sötétített üveges rejtekemből.A burkolókőn hangosan kopogott a cipőm sarka,ahogy elsétáltam a verandáig.Már vártak ott rám.
-Sziasztok-köszöntem elhaló hanggal.

prológus

Mi történne, ha Edward és Bella közt több történik, mielőtt Cullenék elmennek Forksból?

-Hogy vagy, Bella?- kérdezte egy új hang. Néhány hosszú pillanat múlva felismertem a fölém hajoló, szürke hajú férfit.
-Dr.Gerandy?- motyogtam.
-Igen, én vagyok az, kedves- felelte. – Mi történt veled? Eltévedtél az erdőben?- nógatott. Hirtelen ráébredtem, hogy egy csomó ember van a szobában. Úgy látszik, a fél város engem keresett. Charlie állt hozzám a legközelebb. Előre hajolt, hogy hallja, mit felelek.
-Igen- suttogtam. – Eltévedtem.
A doktor gondterhelten bólintott, gyöngéden megtapogatta a mirigyeket az állam alatt. Charlie arca megkeményedett.
-Nagyon kimerült vagy?- kérdezte Dr.Gerandy.
Bólintottam és engedelmesen lehunytam a szemem.
-Úgy látom, nincs semmi komolyabb baja!- mormolta a doktor. Ó, dehogynem nincs bajom! – Csak a kime…
-Apa- motyogtam, és hunyorogva próbáltam nyitva tartani a szemem.
-Itt vagyok, Bella, mondd- guggolt le mellém.
-Nem… nem volt időm megmondani neki… hogy lesz gyerekem- suttogtam, és a kezem önkéntelenül a hasamra csúszott.
-Hát persze, hogy lesznek. Egyetem után lesz férjed is, és gyönyörű gyerekeid- magyarázta a doktor úgy, mintha óvodáshoz beszélne. Nyűgösen megráztam a fejem. Már nagyon fáradt voltam.
-Nem… így. Most… 7 hetes terhes vagyok-sütöttem le szememet, már amennyire nyitva volt. – Cullenék… nem tudják… Edward nem tud róla- mormoltam, de aztán…
Azt hiszem utol ért a teljes sokk. Elájultam.